MEGBOCSÁTÁS

MEGBOCSÁTÁS

Minden eseményért te magad vagy a felelős! Mindent magadnak vonzottál be az Univerzum törvényei szerint. Tudod, a gondolat hatalma… Ne hibáztass másokat a saját problémáidért! Önmagadnak is bocsáss meg! Ha önmagadnak megbocsátasz, másoknak is meg tudsz.

Gondold végig, már megtörtént, úgysem tudod megváltoztatni, lehet, hogy így kellett lennie. Ha ezt minden alkalommal gyakorolod, amikor mérges leszel, haragszol, így sikerülni fog elengedni. Biztos, hogy mindennek pont így kellett megtörténnie, hiszen rájössz te is, - ha még eddig nem jöttél rá -, véletlenek nincsenek! Fogadd el az eddigi döntéseidet, bocsásd meg magadnak, ha ezért esetleg haragudtál volna magadra!

Sokkal jobb a megbocsátás, de annak olyannak kell lennie, mintha meg sem történt volna! Minden sérelmet elfelejteni, mintha meg sem történt volna! Igen, tudom, hogy nehéz! (csak először hiszed, hogy nehéz!) Eleinte… Mégis megéri! Senki másért, csakis önmagadért! Tegyük meg önmagunkért!

Tedd meg önmagadért! Neked lesz jobb! Ha megbocsátasz, elengedsz egy sor negatív érzelmet.

A másik ember egy tükör számodra. Nem érdemes ítélkezni, mert mindenki olyan, amilyen, pont azt kell ebben az életben megtestesíteni, amiből tanulhat, fejlődhet. Neki is olyannak kell lennie, mint ahogy nekünk, neked is.

Próbálj meg ítéletmentesen élni, mindenkit elfogadni. Akkor már nem is kell megbocsátanod senkinek sem… Ha mégis ítélkeztél, nem baj, ember vagy! Megtetted, hát megtetted, bocsásd meg magadnak!
Nézz mindig mindenkire úgy, mintha most látnád először. Felejtsd el a múlt fájdalmait, ne a múltat testesítse meg a jelenléte se másnak, se önmagadnak!

„Nem tudjuk megoldani a magunk által okozott problémákat,

   Ha ugyanúgy gondolkodunk, mint amikor létrehoztuk őket!”

                                 /A.Einstein/                                                                                                                                                                                                                                                                                       /AlbertEinstein/

Valójában nincs szükséged másra, csak arra, hogy hajlandó legyél változni, változtatni, elfogadni, befogadni a fényt. Szeresd meg az életed úgy, ahogy van, engedj, és létezz szabadon!

A kulcs nálad van önmagadhoz, és minden általad előidézhető változáshoz, minden kérdésre magadban van a válasz! Életünk értelme megélni a szívünkben dédelgetett álmot, mindannyian egyek vagyunk, képes vagy bármire, mert határtalan szabad lény vagy te is! Az vagy, ami lenni szeretnél, nem kell mást tenned, mint hinned! Hinned az álmaidban, az erődben, önmagadban! Ha elestél, nem baj, állj fel, menj tovább! Tudd, hogy olyan a világ körülötted, amilyen szemmel nézed! Változtass a szemszögeden, és meglátod, minden megváltozik – benned, magadban…

&

Tulajdonképpen ez mind szép és jó, de hogyan működik ez a gyakorlatban?

Kaptam erre válaszokat:

"...sajnos nem tudom a fejem a homokba dugni és azt mondani, meg sem történt és hogy ma látom először.... mert akkor egyszerűen csak hagynám, hogy rajtam élősködjenek.

...biztos én vonzottam be, csak nem találom a megoldást....
...Szerintem ehhez a megbocsátáshoz az szükséges, hogy érezzem, hogy ők azt a tettet megbánták, szívből. No de addig, amíg ez nem alakul ki bennük és a bocsánat nem hangzik el, nekem sem megy. ...nehéz továbblépnem.... mert azt érzem, hogy ők újra és újra lehúzzák a bőrt rólam... no ilyenkor? Menj tovább és fogadd el, hogy ennyit tudtak?

...mi van akkor, ha ez éppen a saját családod? Hagyod magad továbbra is elhordani vagy elzárod magad ez elől... de akkor én tenném őket rossz helyzetbe.... 

...ha tovább segítesz korlátokkal, újra és újra átvernek...

...egyszerűen nem értem, hogy ha ők a tükröm, akkor én lennék ennyire szívtelen?"

A válaszom ilyenkor:

Mindenkinek vannak hasonló szituációi, lehúzói, kizsákmányolói, és olyanok, akik a mi energiánkból táplálkoznak, (mert hagyjuk, mert megengedjük), de nem az a fontos, hogy a másik ember mit tesz, vagy mit nem, hanem az, hogy mi hogyan reagáljuk le! Sőt! Az sem számít, hogy mi mit tettünk meg, vagy nem tettünk meg...

Na, persze, könnyű ezt mondani, de aki benne él, annak bizony eleinte kőkemény, és ha nem figyel magára, bármikor visszaeshet. Egyszerűen átveszi az elme a hatalmat, és újból ő irányít, olyan gondolatokat küld, hogy az csak na, és akkor ismét felforr az agyvíz...

... aztán, amikor kiborul az a bizonyos, akkor megint rá kell jönnünk, hogy ezzel is csak magunknak ártottunk, a világ mindaddig nem változik, amíg mi negatív érzelmeket küldünk a tükrünk felé!

- El kellene fogadni, hogy ő is mi vagyunk, (hiszen mindannyian egyek vagyunk) és nem azon töprengeni, hogy ők miért teszik, és ők hogyan változzanak, hanem nekünk kell megtenni azt a bizonyos lépést a változás felé, aztán a környezet, a másik én, ha lassan is, de biztosan elindul a változás útján!

- van, aki nem bírja, és távozik, van aki örökké sanyargatja magát, van, aki belenyugszik, és megadja magát, van aki pedig csak annyit tesz, amennyi tőle telik - többet nem is kell tennie.... Mindenki tegye bele a magáét, amennyi tőle telik!
Ez pedig nem homokba dugott fejet jelent, csak elfogadást, mert ha tudjuk, hogy a másik ember is mi vagyunk, akkor nem vagyunk képesek megbántani önmagunkat!
- A tükör nem azt jelenti, hogy szívtelenek vagyunk, hanem azt, hogy olyanok nem szeretnénk lenni, de mivel folyton energiát adunk a nemtetszésünknek, ezért még jobban magunkhoz kötjük azt!

Minden éremnek két oldala van, ha például nem lenne sötét, nem ismernénk a fényt, nem tudnánk örülni neki!
Tehát javaslom az elfogadást, és azt, hogy érezzük át a másik helyzetét, fogadjuk el, hogy abban a helyzetben nem tudott mást tenni... az volt, az tűnt részéről is a legjobb megoldásnak! Mindenki előbb saját magát tegye helyre...

Más részről, hiába él a köztudatban az a mondás, miszerint "az ember nem válogathatja meg a családját, csak a barátait!" - de igen! Bizony, nem véletlen vagyunk éppen abban a családban, éppen olyan rokonokkal, mert pontosan tőlük kell tanulnunk, nekik meg tőlünk! Az elfogadást, a feltétel nélküli szeretetet, a megbocsátást, az emberi kapcsolatokat, és minden egyebet, ami még jön! Semmi sincs véletlen!

- Szerintem annyira fölösleges időpocsékolás elemezgetni, honnan jöttünk, merre tartunk, meg ez a tudatosodás, felemelkedés, megvilágosodás olyan... hm... elcsépelt szópárbaj, mint a szeretet szó, amire az évszázadok során már annyi minden ráragadt... - manapság már annyi guru, meg mester van, hogy alig győzzük kapkodni a fejünket... és még azt hisszük, hogy mi kevesebbek vagyunk nálunk?

- Dehogy! Mi mindannyian pontosan ott vagyunk, és akkor, amikor és ahol lennünk kell!

Egyben biztos vagyok, és ezt már ideje tudom, nem mondani kell, hanem tenni... - ebben az esetben ÉREZNI, és azon túl semmi sem fontos! Csak az ÉRZÉS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nekem Buddha modása tetszik:
"A megvilágosodás a szenvedés vége"

Kész! - és nincs mit magyarázni, amíg szenvedünk, és tocsogunk a múltban, toporgunk, és fizikailag fáj valamink, nem vagyonk OTT, és nem érezzük, hogy AZ - ok vagyunk, amiknek lennünk kellene... :) Nem érezzük, mert elnyomjuk valódi önmagunkat...

Fájdalomtest

Mélybe taszított egy érzés,
nem figyeltél magadra,
így hát ismét elmerültél
gyötrelmeid mocsarába…

Valami mindig visszahúz,
közben sanyargatod magad,
gyakran visz lefelé az út,
s vad tűzre öntesz olajat…

Az egód szilaj, túl erős,
mitöbb, nem enged feledni,
sok alkalommal még legyőz,
és nem tudsz megbocsátani.

Vajon, mindezt meddig bírod?
Hiszen nem vagy mazoista…
A szomorú múltban tocsogsz,
s karjába veted önmagad.

A fájdalomtest enni kér,
és te még bőven adsz neki,
s ha átölel a szenvedés,
nem bírod múltad lemosni…

De miért kell, hogy így legyen,
s táplálod őt, mint jó anya?
Azt hitted, rég lerendezted,
mégis megkísért mosolya.

Ha ez még mindig nem elég,
a jövőért aggódás vár,
bővebben akkor sem mesél,
ha elé vágtatsz paripán!

A fájdalomtest enni kér?
Azért se adj többé neki,
hagyd a tűztánc bűvöletét,
engedd el a félelmeid!

Élj a mának, álmaidnak,
a múlttal többé ne törődj,
valósítsd meg vágyaidat,
és remélj mindenek fölött!

A most számít, s minden érzés,
mit magaddal majd elviszel,
meglásd, ki nevet a végén,
ha önmagadban így hiszel.

Az életed nem küzdelem,
nem sorsunk a máglyahalál,
szabadulj fel, légy független,
és átölel a boldogság!



Millió gondolat

Millió gondolat
nem enged pihenni,
elmém a hatalmat
ismételt átveszi…

Féktelen zsibvásár,
villámlik, mennydörög,
az agyam kalapál,
s a lemez felpörög.

Zakatol a szívem -
dúl belső háború,
dübörög a fejem,
dörömböl, vasra húz…

Egy egész zenekar
lármázik odabenn,
éktelen robajjal
csörömpöl, ingerel.

Mi ez a zsibongás,
mikor lesz nyugalom?
Miért búg, ordibál,
s gyötör egy fájdalom?

&

Nem minden gondolat
azonos a léttel…
azt hitted, hogy te vagy?
- s ő használt tégedet!

Figyeld a hangokat,
de meg ne tévesszen,
tudd, hogy az nem te vagy,
csak figyelj öntelen!

Rájöttél – megdöbbensz…
- elmúlt a szenvedés…
találd meg békédet,
s ölel a létezés!

Feledd a múltadat,
mi volt, már nem számít,
tiéd a pillanat,
a jelen megérint…



Jelenlét gyakorlat. - /Eckhard Tolle/

"Ha boldogtalanság van benned, akkor először is be kell ismerned, hogy az ott van. De ne mondd, hogy „boldogtalan vagyok”! A boldogtalanságnak semmi köze ahhoz, aki vagy. Mondd azt: „Boldogtalanság van bennem.” Majd kutakodj! A dolognak köze lehet a helyzethez, amiben épp leledzel. A helyzet megváltoztatásához esetleg cselekedned kell, vagy ki kell lépned a szituációból. Ha pedig történetesen semmit sem tehetsz, akkor nézz szembe azzal, ami van, és mondd: „Nos, ebben a pillanatban ez van. Választhatok: vagy elfogadom, vagy nyomorultul érzem magam.” A boldogtalanság elsődleges oka sohasem a helyzet, hanem az arról alkotott gondolatod. Légy tudatában gondolataidnak! Válaszd el őket a szituációtól, ami mindig semleges, ami mindig úgy van, ahogy van. Ott a helyzet, illetve a tény; itt pedig a vele kapcsolatos gondolatom. Ahelyett, hogy történeteket kreálnál, maradj a tényeknél! Például a „tönkrementem”: történet. Ez korlátoz, és megakadályozza, hogy hatékony lépéseket tegyél. A „kevés pénz maradt a bankszámlámon”: tény. A tényekkel történő szembenézés mindig erőt adó. Légy tudatában, hogy javarészt a gondolataid teremtik meg az érzéseidet! Lásd meg a gondolkodásod és az érzelmeid közti kapcsolatot! Ahelyett, hogy a
gondolataid és az érzelmeid lennél, légy a mögöttük meghúzódó tudatosság!"